“A szégyen abból meríti erejét, hogy kimondhatatlan.”
Ezek Brené Brown professzor szavai. Szerinte a szégyen a legerősebb és legpusztítóbb emberi érzelem. És tudjátok, hol találkozom vele a leggyakrabban?
A rendelőmben.
Úgy döntöttem, nem hallgatok tovább azokról az érzésekről, kérdésekről, témákról, amelyek a pácienseimet nyomasztják. Elindítom a Tabuk szájról szájra posztsorozatot, mert a gyógyulás ott kezdődik, ahol a titkolózás véget ér. Fogok beszélni evészavarokról, kellemetlen leheletről, párkapcsolati kérdésekről, depresszióról… Igazán lemegyünk a dolgok mélyére.
Miért pont a szégyen?
Míg a bűntudat azt súgja: „valami rosszat tettem” (pl. tegnap nem mostam fogat), addig a szégyen azt mondja: „rossz vagyok”. Ez az az erő, ami miatt sokan évekig halogatják a bejelentkezést. Mert a szégyen nemcsak a fogak állapotáról szól, hanem az önértékelésünkről is.
Ismerősek ezek a belső mondatok?
- „Nem merem kinyitni a szám, mert biztosan érezni a leheletem.”
- „Azt fogják hinni, igénytelen vagyok a sárgás elszíneződések miatt.”
- „Már túl régóta halogatom, most már csak le fognak szidni, hogy miért vártam eddig.”
A szégyen legnagyobb fegyvere az elszigetelés. Azt akarja, hogy maradj otthon, és ne kérj segítséget, mert „úgyis elítélnek”. De hadd mondjam el dentálhigiénikus szakemberként: a munkám nem az ítélkezés, hanem a segítség.
A szégyen csak addig uralkodik rajtunk, amíg nem beszélünk róla.
Amikor beülsz hozzám, én nem egy „elhanyagolt fogsort” látok. Én egy embert látok, aki vette a bátorságot, hogy szembenézzen a félelmeivel. A lerakódás, a kellemetlen íz vagy a vérző íny nem a jellemed hibája, hanem egy biológiai állapot. Egy olyan állapot, amin együtt, közösen tudunk változtatni.A szégyen csak addig uralkodik rajtunk, amíg nem beszélünk róla. Amint belépsz a rendelőbe, a hatalma megszűnik. Itt biztonságban vagy. (Ne feledd: a legnehezebb lépés nem a kezelés, hanem az, hogy elindulsz felé.)
